Nos, az elmúlt egy hétben történt ugyan egy s más, de azért olyan veszett nagy horderejű dolgok nem.
Hétfőn és kedden rákészültem, hogy visszaadom a pénzügyes melót a jogos tulajdonosának, és akkor nem kell már végre ezzel foglalkoznom. Ebből hétfőn csak nem tudtam elintézni, amit kellett, mert még vártunk egy-két papírt, amik nélkül nem lehetett tudni, hogy a sok pénz, ami beesett, pontosan hogyan oszlik meg. Anélkül meg ugye nem lehet rendesen vezetni a könyvet. Keddre megjöttek, úgyhogy sikerül éjjel fél egyik bent maradnom, de legalább minden készen volt, és rendben.
Szerdán átadtam a melót, aztán csütörtökön és pénteken élveztem, hogy már csak a saját munkám van. Egészen máig, mert már csütörtökön ráeszméltem (mert mondták), hogy bizony a következő két hétben én leszek a titkárnő. Király! :D Úgyhogy most a titkárságon húzom az igát, ami kb. rohadt sok munkát jelent a sajátommal együtt, mert nagyon egyszerre nem is lehet csinálni. Na mindegy, egyszer vége lesz ennek is. :)
Jó, tudom, hogy egy hét kihagyás után többre számítottatok, de most ennyi van. Majd biztos lesz több is. Főleg, ha a következő két hétben eléggé magamnál leszek még munka után, hogy észrevegyek említésre méltó dolgokat. Olyat, mint például egy polcnyi Kotányi...
Utolsó kommentek