Megint 4 év

Shidu jelentése 10 gázló, és valóban. Más kérdés, hogy a gázlókat azóta alacsony hidakkal helyettesítették, azokat meg magasabb hidakkal.

A hely amúgy nagyon szép, ahogy a folyó kanyarog a hirtelen emelkedő hegyek között.

Mi a legutolsó gázló felé vettük utunkat, mert állítólag ott jót lehet kirándulni meg enni. A 15 évvel korábbi emlékeimre nem nagyon tudtam támaszkodni, mert sajnos eléggé homályosak, úgyhogy engem ennyi ígéret is maximálisan felcsigázott. Ahogy haladtunk a gázlók során, egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy ha van is értelme bármelyiknél megállni, mégiscsak a 10. gázló lesz a nyerő.

Megtaláltuk a parkolót egész könnyen. Én már nem akadok fenn olyasmiken, mint kosárlaba palánk a parkolóban. Ez is csak a természetes szelekció egyik megnyilvánulása.

Az volt a terv, hogy felvonóval átmegyünk a víz túloldalára a hegy tetejére, mert onnan jó kis turistaútvonal indul, és azon szépen végigsétálunk, majd beülünk a kocsiba és elmegyünk enni. Nekem tetszett. Meg is vettük szépen a jegyeket. Kis csapatunk összesen 10 embert számlált, ebből három igen kiskorú. Állunk a sorban, és már egészen elől jártunk, amikor feltűnt, hogy nem haladunk, holott a felvonó megy, ahogy kell. Egy idő után megkérdeztük, hogy mégis mi a fene van, hogy lefelé jönnek emberek, felfelé meg nem engednek senkit. Mondták, hogy "Ja, nagyon fúj a szél, és veszélyes." Hmm... Vajon az ugyanazon az útvonalon lefelé jövőkre nem jelent veszélyt? Vagy ez egy másik megnyilvánulása a természetes szelekciónak? És mikor várható változás? Hát azt ők honnan is tudhatnák. Jó, akkor visszaváltjuk a jegyeket. Ennyit a tervről.

Hát akkor menjünk le a partra! Visszaültünk a kocsikba és kerestünk valami szimpatikus partszakaszt.

Sétálgattunk, és egész kellemes idő is lehetett volna, de eléggé fújt a szél.

Persze nem mindig, és olyankor volt mit nézni.

Azért csak olyankor, mert amikor fújt a szél, akkor csak csukott szemmel volt érdemes közlekedni, és pusztán az Erőre hagyatkozva elhajolni az arra szálló sátrak és egyéb tárgyak útjából.

Amikor meguntuk a menekülést, újra kocsiba ültünk. Egyszer csak felfedeztünk egy függőhidat, amin át lehetne menni a túloldalra. Hoppá! Itt két részre szakadt a társaság, mert egyik fele a gyerekekkel inkább elment egy számukra érdekes helyre piknikezni.

Mi viszont négyen maradtunk és határozott igényünk volt átjutni a hídon. Nos, hamarosan kiderült, hogy három különböző kerítéssel vették körül, és egyiken sem tudunk csak úgy átjutni. Kettőt mégis leküzdöttünk, de a harmadikhoz már segítséget kellett kérni.

Emberünk hosszan nézéssel megállapította, hogy fejenként 20 yuanért beenged minket. Mondtuk, OK. Erre az egész elkerített részt megkerülve levitt minket a partra a híd alá, ahol volt a kerítésen egy másik kapu, és mondta, hogy itt várjuk meg, amíg elkéri a kulcsot. Megvártuk.

Nem kellett csalódnunk, visszatért, beengedett, és mondta, hogy vissza már ne erre jöjjünk, hanem ott a távolban van egy másik kijárat.

A túloldalon aztán a hegyoldaban kialakított turstaútvonal várt minket, és mi nem haboztunk kihasználni.

Az egyik legmagasabb pontról letekintve:

A fenti panoráma értékét növeli, hogy közben egy mozgó kövön álltam, és próbáltam nem a mélybe zuhanni. Hosszas lépcsőzés után megtaláltuk a kijáratot, és a gátrendszert is megnézhettük közelebbről.

Visszasétáltunk a kocsihoz, hogy csatlakozzunk a többiekhez, akik egy igen fura helyen táboroztak.

Mindenkinek meghagyom, hogy saját maga értelmezze a képet.

Az ebéd nagyon finom volt, dehát ugye vidék...