Emlékeimben a miyuni víztározó gyönyörű hely. A mesterségesen duzzasztott tavat minimum magas dombok veszik körül, de kicsi hegyek is. Tiszta a levegő, és a dombok között tök jó pisztrángozós helyek vannak.
Nos, a valóság nyomokban hasonlít erre. Persze továbbra is meggyőződésem, hogy nem keverem a helyet semmivel, főleg nem a huairou-i víztározóval, csak nem pont arra a részére lyukadtunk ki, ahol én jártam 13-14 évvel ezelőtt. Mutatok egy példát:
Mivel az idő is elég párás volt, ezért most erősen utómunka izű képeket kaptok, hogy legalább valami közük legyen a valósághoz. Viszont mivel alapvetően csalódásként éltem meg az ebédig tartó időszakot, így nem sok képet csináltam, és azokból is csak a jobbakat mutatom meg.
A magányos horgász:
Találtunk egy gátat, amire fel is lehetett menni. Ezt nem volt egyszerű feladat megtalálni. Gyakorlatilag az összes érdekesnek ígérkező helyhez vezető út le volt zárva mindenféle kerítésekkel meg kapukkal.
Na és akkor bal oldalon a víz:
Jobb oldalon a víz hiánya:
Ennyit a környékről. Illetve még egy apróság: Bátyám, húzza már be azt a kaszát!
A hely, ahol megálltunk a kocsival egy elég aprócska vendéglátóipari egységet foglalt magába. Legalábbis úgy tűnt, hogy nincs ott semmi érdekes. Mikor visszaértünk a sétából már spontán karaoke klub alakult ki egy hordozható CD lejátszó, hangfal és mikrofon felhasználásával.
Az ebéd viszont nagyon finom volt. Abszolút érvényes rá kollégám megjegyzése, miszerint vidéken jól főznek. Valóban. Persze aranyszabály, hogy a konyhába soha ne nézz be! És ha kint van?
Visszaúton megálltunk egy kis faluban, hogy mégis milyen az. Nos, nagyon modern. Egészségesen élnek, sokat mozognak, magas szinten űzik a hidroponikus növénytermesztés művészetét. Van felnőtt játszóterük, és növénytermesztő kádjuk.
Utolsó kommentek